Gyerekkori emlék rémlett fel bennem.

Nagybátyámék almát termeltek a kertben. Valódi szabolcsi jonathan almát.

Gyönyörű, mosolygósan pirosra érőt.

A pince hidegében telelt át az alma, amit nem adtak el, ami a családi fogyasztást szolgálta.

Gyerekfejjel állandóan kaptam a korholást, ha lementem a pincébe és egy szép mosolygós almával jöttem fel.

-Nem ezt esszük Öcsikém -szólt a nagybátyám - hanem azt amelyiken van egy kis pötty, mert az nem áll el.

Rosszul esett a dolog, mert én mosolygósan szép almára vágytam. De alkalmazkodnom kellett.

Felnőtt fejjel, eleinte én is a tanultaknak megfelelően játrtam el, ha elmentünk szedd magad akcióban almáért és a gyerekeim (hasonlóan gyerekkori magamhoz), a szép mosolygós almákat kezdték enni.

Aztán egyszer elgondolkoztam és megráztam magam.

Kötelező nekünk mindig szar almát enni??

Hiszen előbb-utóbb a legszebb alma is megpetyhüdt vagy pöttyös lett.

Onnantól kezdve igykeztem a legszebb, legmosolygósabb almákat a gyrekeim elé tenni és élvezettel néztem, ahogy jóízúen eszik  a finom, szép almát.

A pöttyöseket pedig szépen megpucoltam és kompótot, ivólevet készítettem belőle!!!!

Miért írtam le az emlékeimet??

Mert csak rajtunk múlik, hogy az életben hogyan válogatunk, miként éljük le az életünket!!

Ehetünk mindig pöttyös almát, vagy kiválogathatjuk az adott halmazból a legszebbeket.

De ne csodálkozzunk, ha a pöttyös almától savanyú képet vágunk, hiszen a mi választásunk volt.