wiko-Susu_az1feju
wiko-Susu_az1feju
Bemutatkozás
 
Aprajafalva
 
Csepeli Horgász
 
Képtár
 
Verseim
 
Írásaim
 
Kedvenc zenéim
 
Levelezés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Ot. 25. Ozirisz

 

Ozirisz tudósítások 25.
 
Oziris
.
Kronos és Rhea gyermeke. Az idő gyermeke. Elsőnek született,az öt közül, így akarták az Istenek. A negyedik napon született Izis. Ízis Osirisnek lett a felesége, ők már születésük előtt szerették egymást.
Amint király lett Osiris, elindult, hogy az egész földet megszelidítse, miközben fegyverre alig volt szüksége, rábeszéléssel, józan érvekkel nyerte meg az embereket, s az ének és zene bűvöletével kötötte magához.
Míg távol volt gonosz testvére, Tüphón (az egyiptomi szövegekben: Széth) azonban összeesküvést szőtt ellene. Titokban mértéket vett Oziriszről, és egy pont akkora pompás ládát csináltatott. Ezután egy lakomán bejelentette, hogy azé lesz a láda, aki ponntosan kitölti azt, ha belefekszik. Mikor Oziriszre került a sor, rácsapták a fedelet, s a ládát a Nílusba vetették. Ízisz megtudta, hogy a láda a tengeren át Büblosz városába sodródott. A koporsót egy hangabokor nőtte körül, és a város királya a palotájába vitte, ahol egy oszlopként helyezte el. Ízisz beállt dajkának a király udvarába, halhatatlanná akarta tenni a királyfit, de annak anyja kíváncsiskodása ezt megakadályozta. Ízisz ekkor felfedte kilétét, elkérte az oszlopot és visszavitte Egyiptomba, Tüphón/Széth azonban megtalálta a holttestet, feldarabolta és a darabokat szétszórta. Ízisz megkereste a részeket és mindenhol sírhalmokat emelt férje számára. Egyiptomi szövegekből és ábrázolásokból megtudható, hogy Ozirisz halála után sem vesztette el nemzőerejét és felesége ekkor foganta tőle Hóruszt, akit sok veszély közt nevelt fel. Hórusz végül bosszút állt atyja haláláért és elnyerte annak királyi hivatalát is. Ozirisz újraéledt, de nem az emberek közt, hanem az alvilágban élt tovább, a holtak birodalma bírája és királyaként.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-31
 
Vendégkönyv
 
Süsü blog
 
Klipjeim
 
Link ajánló
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!