Ozirisz-tudósítások10.                                     

Kedves!

A sorsát senki sem kerülheti el!!

Rám klikkeltél, és ezzel elkezdődött valami.

A sorsod vezette a kezed.

Vannak eleve elrendelések, hisszük vagy nem, megtörténnek.

A bennünk lévő gyenge rezgés, ami jelzett valami ismeretlent,

elérte és meghaladta a lélekérintés fokát!

Összefonódtak a gondolatok, és egyre sodortak bennünket egymás felé,

egymás karjaiba. Valami varázslat történt -gondolnánk,

de ott van a kíméletlen sors, az eleve elrendelés.

Pedig a varázslat valóban megtörtént: hajtott bennünket a

személyes ismeretség felé -lelkünkben félelmekkel, bizonytalanságokkal,

és bizalmatlanságokkal - megérzéseink, ráérzéseink kíméletlenül vezetnek

bennünket a sors útján, olykor akaratunk ellenére is.

És most itt vagyunk- mondtam, ne nézz a szemembe, mert elbűvöllek!

De Te- az örök Éva- nem tudtál ellent állni a Kígyónak, újra ettél a tudás

fájának gyümölcséből -lángra kaptál.

De az öreg Bika - aki éveken át húzta az igát, robotolt a szerelem és a család nevében-

megszabadulva a béklyóitól, rádöbbent, hogy már csak a szelíd legelészés érdekli

a csorda körül, távolról gyönyörködve a tehenek izgalmas, látványában.

Olykor ugyan kedve kerekedik, de a fennmaradásért folyó harcból, már elege lett.

Nem akaszt senkivel szarvat a csorda birtoklásáért.

Nem feszíti meg testét, bizonyításként: Ím, itt vagyok! Szaporodásra képes egyed!

A génjeim vihetnék tovább a csodát! Gyertek!

Nem! Már csak a békés legelészés maradt a csorda körül, olykor megmutatva,

a múlt harcai által edzett Bika erényeket.

És most itt vagyunk -mit hoz a sors- ki ismeri az elrendeléseket?

Én nem!!!